Koncert az óvodákban

A csömöri Kék Nefelejcs és Kék Nefelejcs Művészeti óvodákban minden évszakot évszakzáró koncerttel búcsúztatnak a gyerekek.
A programokat az óvónők szervezik, és minden alkalommal más és más együttessel, és egyben zenei műfajjal ismertetik meg a gyerekeket.
Az idei telet az óvodások a Vox Animi Vegyeskarral idézték vissza. Februárban két egymás utáni napon először az egyik, majd másnap a másik óvodában énekelt a kórus.
Ezeken a koncerteken az előadók visszaidézik az elmúlt évszak jeles napjait, és minden eseményhez kapcsolódik egy-egy műsorszám.

Az ovisok délelőtt gyűltek össze, hogy meghallgassák a gondosan kiválasztott műveket.
A konferálás nehéz feladatát Regős Lívia óvónő (és egyben kórustársunk) vállalta magára, aki interaktív és érdekes kommentárjaival felkeltette a gyerekek érdeklődését. Bemutatta, hogyan épül fel egy vegyeskar, elmagyarázta, miért vezényelnek a karnagyok, kikérdezte a kicsiket a tél jeles napjairól. Fény derült arra, mi is az a kánon és, hogy miért hordanak a kórus tagjai egyforma szép ruhát, amikor fellépnek.

Időben visszafelé kezdődött a múltidézés és a még friss emlék farsangot Banchieri: Az állatok rögtönzött ellenpontja című művével varázsolták az "állatokká" változott énekesek a terembe. Majd következett a karácsony Bárdos Lajos művével (Szent Karácsony éjjel) és egy karácsonyi kánonnal, végül pedig az óvodásokkal együtt énekelve és így megalakítva a Kék Nefelejcs Vegyeskart, a Mikulást is sikerült visszacsalogatni a gyerekek emlékezetébe a Hull a pelyhes fehér hóval.
A kórus összes tagja remekül érezte magát, mindenkit elbűvölt a gyerekek zene iránti érdeklődése és persze a művek őszinte "kommentálása".
Reméljük, sikerült hangunkkal visszaidézni a telet, ünnepeinket, és talán elültetni a kórusban-éneklés szeretetének egy pici csíráját a gyerekekben!