Barátság-együttműködés

 

Második alkalommal került sor a Csömöri Kánta összejövetelére a Római Katolikus Plébánia termében.

 

Sokan kérdezhetik, mi is az a Kánta? Röviden: éneket jelent, a latin „canta”=ének, a magyar kifejezésekben is használatos, több változatban. A kántálás, sok helyen az éneklés megfelelőjeként terjedt el, a kántor pedig az egyházi felekezetek zenei irányítója, legfőbb személye és sok helyen mai is önálló foglalkozásként végzik munkájukat.

 

Így tehát, a Csömöri Kánta, csömöri éneket jelent.

 

A Csömöri Kánta lényegében a csömöri énekes együttesek együttműködése, találkozója: az Amantis Kamarakórus, a Báló Lipót Népdalkör, a Tiszta Forrás Népdalkör és a Vox Animi Vegyeskar közös elhatározása alapján, évente két alkalommal összejövünk egyik csoport próbáján. A vendéglátó együttes bemutatja mindazt, ami a színpadon, a közönség előtt sohasem látszik. Hogyan zajlik a bemelegítés, a beéneklés, hogyan közelítenek egy-egy zenemű belső világához, hogyan jutnak el egy-egy dal szereplésszerű megformálásához? Tanulságos a vendéglátó műsorválasztása, és a belső élet kendőzetlen bemutatása, a szakmai problémák megoldásának módszere.

 

2010 tavaszán a Vox Animi Vegyeskar volt az első foglalkozás főszereplője, a Báló Lipót Népdalkör vendégei voltunk 2011. március 22-én. Ezen az alkalmon nagy tanulságot az együttes beéneklése jelentette. Liska Gyuláné hangképző gyakorlatai segítségével egyre nyitottabb, egységesebb és egyre bátrabb lett a kórushangzás. A továbbiakban a többszólamúság felé, fontos lépésként sok-sok kánont hallottunk. Ezt követően szép, általunk nem ismert népdalokat tanultak, illetve énekeltek nekünk. A népdalkör specialitását is megcsodálhattuk, hiszen szlovák nyelvű népdalokat is énekeltek Tóth Mihály vezetésével. Az együttest a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat is segíti, és sok közös programjuk van a Furmicska Néptánc csoporttal, így a szlovák nyelvű népdalok sokszor felhangzanak a táncos produkciók kíséreteként.

 

A próba szakmai része lelkes, közös énekléssel fejeződött be. Folytatása pedig kötetlen beszélgetés, ismerkedés volt a jelenlevő együttesek tagjai között. Ehhez, az énekléssel már megalapozott jó hangulatot a vendégek csodálatos süteményei és minőségi italai teremtették meg.

 

A Csömöri Kánta összejövetele már két alkalommal volt, így már nevezhetjük hagyománynak. Ezekben a szakmai programokban nagyon sok még a tartalék, a lehetőség. A lényege mindenképpen az, hogy együttműködés indult meg, aminek akár egymás kölcsönös segítése lehet a következménye.

 

A következő találkozót a Tiszta Forrás Népdalkör vezeti, közönség előtt pedig október 15-én, a Báló Lipót Népdalkör 15 éves jubileumán szerepelünk, ahol együtt köszönthetjük a jubiláló közösséget.

 

Takács László a Vox Animi Vegyeskar elnöke