„Figyeld a tünemények szakadatlan áramlását: mind más és mindig más és mégis mindig azonos. Figyeld tested fájásait: a tompán húzódó sajgástól az élesen villámló fájdalomig mennyi változat! S ezek folyton cserélődnek, egymásra rétegeződnek, akár egy zenemű motívumai, vagy a fán a lombok, gallyak, virágok csipkézete. Figyeld a történelemben, a jelenkorban és a saját hétköznapjaidban a jó szándék, szenvedély, hazugság, erőszak egymásba-mosódó vonulását: mindaz, amit magában-véve rossznak, csúfnak, aprónak ismersz, oly harmóniává szövődik, mint a felhők vándorlása, vagy a hegykúpok láncolata.

Az életet úgy kell megérteni, mint egy zeneművet. Ha el tudsz vonatkoztatni mindattól a kellemes, vagy kellemetlen hatástól, melyet az élet dolgai, egyenként egyéniségednek jelentenek: felismered a közös szépséget a hullámok játékában és tested fájásaiban és az események váltakozásában és érzéseid, gondolataid áramlásában és mindenben.

Mind más és mindig más és mégis mindig azonos. A dolgoknak ne a szerepét és hatását figyeld, inkább a mintázatát és iramát: csak ezen az úton értheted meg az életet, természetet, embertársaidat és önmagadat. „

Weöres Sándor: Az élet megértése

Tudunk-e mi egyáltalán figyelni, a saját kis világunkból egy rövid időre is kilépni. Egymás szavát sem értjük, legfeljebb félreértjük, ha egyáltalán meghalljuk azt, amit a másik mond. Kifordult a világ és nem hiszem, hogy elsődleges ebben a politika vagy a gazdaság. Ezzel is, csak másra tereljük figyelmünket. Nem…, a baj bennünk van, bennem is, benned is.

Hiányzik a szerénység, az alázat, a tényleges odafigyelés, pedig e nélkül nem lehet semmit sem jól végezni. Se dolgozni, se énekelni, se együtt lenni, semmit, nemhogy megérteni bármit is.

Ahhoz, hogy figyelni tudjunk csönd, nyugalom kell. Ezt a legnehezebb megteremteni, hiszen annyi minden elterelheti figyelmünket, kizökkenthet nyugalmunkból.

A zene, a vers, egy könyv, egy koncert, bármi, ami lecsendesíti lelkünk - segíthet, de csak akkor, ha nem magunkra, hanem magunkba figyelünk, és az érzelmeket, a bennünk zajló jelenségeket kicsit távolról figyeljük és hagyjuk, hogy az összefüggések érthetővé váljanak, és megértsük, mi végre is történnek a dolgok. Ez a mi feladatunk.

De ahhoz, hogy a dolgok végül is a helyükre kerüljenek, és hogy a kizökkent világ helyre álljon, már kegyelem kell. Valahogy úgy, ahogy akkor, több mint kétezer éve történt, Betlehemben. De ez már nem a mi dolgunk…